Köszöntő
Szeretettel köszöntök minden kedves horgásztársat!
Krucsó Antal Zsolt vagyok a Halysium Horgászportál tulajdonosa és szerkesztője.
Ezen az oldalon szeretném bemutatni Komádi és annak szűkebb környezetében folyó horgászéletet, közzétenni a horgászattal kapcsolatos híreket eseményeket.
Magamról néhány szót röviden. Családi vállalkozásunk üzemelteti Komádi és Vésztő városában a Körös Horgászbolt nevezetű horgászüzleteket. Idén lesz 10 éve, hogy a horgászok szolgálatában állunk!
Büszkén mondhatom, hogy ez a 10 év nem tűnt el nyomtalanul!
2004-ben néhány lelkes horgásztársammal megalakítottuk a Barátok a Halakért Sporthorgász Egyesületet, ebben az a különleges dolog, hogy tagjaink vállalják a mai napig azt, hogy a Komádi Önkormányzattól bérbe kapott tavat rendben tartja, továbbá a kifogott halakat minden esetben visszaengedjük! Tehát valódi sporthorgászat folyik nálunk!
2005-ben elindítója voltam a Vésztői Körös Sporthorgász Egyesületnek, melynek ma már több mint 300 tagja van, saját vízzel rendelkeznek, fejlődésük azóta is töretlen!
2011-ben megalakítottuk a Sebes-Körös Horgászklub Sporthorgász Egyesületet, ezt a kezdeményezést a jóérzésű "igazi" horgászok azon igénye hozta létre, hogy a ún. "vad" vizek érdekei is képviseltessenek. Jelenleg legfőbb célunk az orvhorgászat visszaszorítása. Jelenleg 7 fő hivatásos vizsgával rendelkező halőr tevékenykedik a Rendőrség hathatós segítségével.
Egyéb horgászszervezeteknek is aktívan segédkeztem, de ezeknek fura-urai a nagy melldöngetésben minderről megfeledkeztek, úgyhogy én is elfelejtem őket! :)
Tehát három gyermekem maradt, mindegyikre büszke vagyok és mindegyikre másért!
Természetesen ezeket a dolgokat nem egyedül vittem véghez, ezúton is szeretném barátaimnak és segítőimnek megköszönni hozzáállásukat és segítségüket!
Néhány gondolat a honlap nevéről
’’ Az Elysium a görög mitológiában a földi paradicsom, a nyugalom szigete. Ide küldték az istenek jutalomként a hősöket. ’’
Az Elysiumot gyakran hívták még a „Boldogok mezejének” is, mivel az itt lakók megszabadultak mindennemű gondtól és szenvedéstől. Nem ismertek sem éhséget, sem szomjúságot, sem fáradságot.
Én ezt szeretném létrehozni, nem csak a horgászoknak, a halaknak is, és büszkén állíthatom, hogy már egy kicsit sikerült is!
Mindebben bárki társam lehet.
Mindenkinek sok sikert kívánok!
Tisztelettel: Krucsó A. Zsolt
Megosztás a Facebook-on
|